Vélemények

Kedves Szavak és Vélemények

Amikor befejezzük a projektet, biztos, hogy a munka 100% -ban az ügyfél megelégedésére történt. Ügyfeleink tudják ezt, és szeretik ezt elmondani rólunk, és igazán hálásak vagyunk a sok bizonyságért, amit kapunk.

Ezt mondták

Íme, Amit az Emberek Mondanak

Beréti Menyhért terepszemlére érkezett hozzánk. Ott adott egy árajánlatot, amit elfogadtunk. Mivel felszerelkezve érkezett így mindjárt nekilátott a tereprendezésnek. Ez nekem nagyon tetszett, mert szeretem, ha nem kell heteket várni valamire. 2 X 4 munkaórát dolgozott nálunk. Az első napon önállóan tevékenykedett, fűkaszált, bokrokat és tujákat metszett, sövényt vágott, bambuszt irtott, kivágott elszáradt tuját. A második alkalommal végigjártuk, amit csinált az előző napon, és maximalista igényeimet kielégítve minden egyes kívánságot még teljesítette, leginkább esztétikai dolgokat. (Levágott, kivágott, formázott, összehúzta, fújta, darálta, eltakarította és végül elszállította.) Elégedettek voltunk, amikor mentünk átvenni a munkáját és jó szívvel fizettük ki neki a megbeszélt díjat, mert derekasan megdolgozott érte.
Menyhért vállalkozása gépekkel nagyon jól felszerelt, mindenféle kerti munkára megfelelő, modern eszközei vannak, amiket nagy becsben tart és büszkén használ.

Köszönjük neki a gyors, precíz, lelkes, pontos, korrekt munkát!
V.Bernadett

A Zöldterület kezelő nálam egy több évtizede elhanyagolt telket varázsolt álmaim ligetévé.
Manapság ritka ennyire felkészült, sokoldalú, megbízható SZAKEMBERT találni, aki minden felmerülő problémát önállóan meg tud oldani. Meleg szívvel ajánlom mindenkinek akár kisebb, akár nagy munkákra.

P. Ágnes

Miután kipróbáltuk a fűkaszálás és telektisztítás szolgáltatásokat, nagyon örültünk, hogy megtaláltuk őket. Kezdettől fogva a tulajdonos és a munkatársai is barátságosak voltak, és segítettek, hogy az udvarunk jól nézzen ki. Köszönöm!

Menyhért és csapata kiváló munkát végez! Az udvarunk tökéletes lett!

A zöldterület kezelőt béreltünk telektisztításra, amikor házunkat vettük. Korrekt árat adtak nekünk, és a munka gyorsan befejeződött. Határozottan ajánljuk őket minden barátunknak és családtagunknak!